Megfontolandó cikk a rákról

Édesanyámat 2 évvel ezelőtt vesztettem el, ő is egy daganatos betegség áldozata lett. 3 évig élt a betegségével, a műtétet és a kemoterápiát elutasította - én sem vállalnám soha. Utolsó hónapjaiban főként én ápoltam, de engedjétek meg, hogy inkább ne írjam le min mentem keresztül.... még 67 éves sem volt. :-( 
Annyit elárulok, hogy mindent kipróbáltunk amit csak lehetett, hogy megszabaduljunk a betegségétől, de jött egy pillanat, amikor azt éreztem, hogy anyukám feladja... és onnantól csak azt mondta, hogy valamiben meg kell halni. Tudom, láttam, hogy mit művel ez a betegség egy emberrel lelkileg, fizikailag, de feladni SOHA NEM SZABAD! Mert aki feladja az elveszett! Annak tudatában ez a véleményem, hogy tudom, ő 3 éven keresztül minden nap azzal kelt és feküdt, hogy RÁKOS! 

 

Mindezt azért írtam le, hogy lásd, volt elég okom, hogy foglalkozzak a daganatos betegségek keletkezésével, azok megelőzésével és esetleges kezelésével. Természetgyógyászként úgy gondolom, hogy a legeslegtöbbet a megelőzéssel tehetünk magunkért. 

Több cikkemben említettem már, hogy mi emberek mind különbözőek vagyunk, kívül és belül egyaránt, Ezért nem biztos, hogy egy gyógymód mindenkinek ugyanolyan jó és hatásos, Sok-sok cikk jelenik meg, ilyen-olyan csodaszerekről, melyek az írójuk - esetleg az alkalmazójuk - szerint napok alatt megszabadította a ráktól. Lehet, hogy van ilyen eset, de semmiképp sem általános, sőt az is lehet, hogy ezen cikkek nagy része egyszerűen nem igaz. 

De térjünk vissza a MEGELŐZÉS fontosságára! Most végre egy olyan cikket találtam, ami nem csodaszerekről szól, hanem a betegség lényegéről és annak egyszerű megelőzéséről. Ha a tanácsokat megfogadod, azzal már nagyon sokat teszel az egészségedért! 

Mivel a cikket teljes terjedelmében idéztem, így "---" között találod, zölddel kiegészítettem saját gondolataimmal, tapasztalataimmal.És akkor íme a cikk: 

"Miután évekig azt mondták az embereknek, hogy a kemoterápia az egyetlen módja a daganatok megszüntetésének (a kulcsszó a megpróbálják), a Johns Hopkins kutatóintézete végre elkezdett beszélni arról, hogy van más választásunk is: 

1. Minden embernek vannak degeneratív - nem egészséges, azaz ráksejtek a szervezetében. 
Ezek a ráksejtek nem mutathatók ki a szokásos vizsgálatokkal egészen addig, amíg számuk több milliárdra fel nem szaporodik. 
Amikor egy orvos a kezelés végeztével azt mondja a betegnek, hogy nincs több ráksejt a szervezetében, ez csak annyit jelent, hogy a tesztek nem képesek észlelni a csökkenésük okán a degeneratív ráksejteket, mivel azok már nem érik el a kimutatható mennyiséget. 

2. Egy ember élete során a ráksejtek átlagosan 6-10 vagy még ennél is több alkalommal bukkanhatnak fel. 

3. Ameddig az ember immunrendszere erős, képes arra, hogy elpusztítsa a ráksejteket, és ezzel megakadályozza, hogy azok elszaporodjanak és daganatokká fejődjenek. 

4. Amikor valakinél kimutatják, hogy daganata van, az azt jelzi, hogy annál a személynél összetett táplálkozási hiányosságokkal állnak szemben. Ezek hátterében lehetnek genetikai, környezeti, táplálkozási és életmódbeli tényezők. 

5. Ahhoz, hogy e sokrétű táplálkozási hiányosságokat megszüntethessük, az étrend megváltoztatására és étrend-kiegészítők bevitelére van szükség, ezekkel fogjuk megerősíteni immunrendszerünket. 
Az immunrendszerünk erősítésére, karbantartására egész életünk során szükség van, de sokan nem foglalkoznak vele, amikor azt hiszik, úgy érzik egészségesek. 

6. A kemoterápia során tulajdonképpen megmérgezik a gyorsan növekvő ráksejteket, de ezzel elpusztítják a csontvelőben, a bélrendszerben, stb. lévő egészséges sejteket is, sőt egyéb szervek: a máj, vese, szív, tüdő stb. - károsodását is okozhatják. 

7. A sugárterápia, miközben elpusztítja a ráksejteket, elégeti, roncsolja és károsítja az egészséges sejteket, szöveteket és szerveket. 

8. A kemoterápia és a besugárzás kezdetben gyakran csökkenti a daganat méretét. Azonban a kemoterápia és a besugárzás hosszan tartó alkalmazásával nem lehet több daganat elpusztulását elérni. 

9. Amikor a kemoterápia és a besugárzás hatására a testbe túl sok méreg kerül, az immunrendszer meggyengül vagy összeomlik, miáltal a beteg szervezete képtelen ellenállni a különféle fertőzéseknek és komplikációknak. 

10. A kemoterápia és a besugárzás hatására a ráksejtek mutációval ellenállóvá válhatnak, ami meg-nehezíti elpusztításukat. Sebészeti beavatkozások ugyancsak a ráksejtek továbbterjedését okozhatják a szervezet más részeire. 
Gondoljunk bele... az onkológus kimetszi az általa daganatos résznek vélt területeket. Tudomásom szerint, a daganatos területtől sokkal nagyobb terület kimetszésére kerül sor, vagyis egészséges részeket is eltávolítanak, pontosan azért, hogy a daganatos sejtek ne szóródhassanak tovább a beteg szervezetében. ez történne ugyanis ha magát a daganatot a testen belül megsértenénk. Az orvos is ember, ő is hibázhat, és mint tudjuk ott is lehetnek degeneratív sejtek a testben, ahol még nem mutathatók ki! Ezért nagyon veszélyes akár műtét által is megbolygatni a daganatos beteg szervezetét. Persze létezik sikeres műtét és gyógyulás is, de lássuk be, erre semmi garancia nincs! 

11. A rák elleni harc egyik hatékony módja a ráksejtek kiéheztetése oly módon, hogy nem juttatjuk hozzá azokhoz az élelmiszerekhez, amelyekre a burjánzáshoz szükségük van.

A ráksejtek táplálékai:

a. A cukor táplálja a daganatot. A cukorbevitel megszüntetésével az egyik legfontosabb táplálékától fosztjuk meg a ráksejteket. A cukorhelyettesítők, pl. a Nutra Sweet, az Equal, a Spoonful stb. aszpartamot tartalmaznak, ezért károsak. A természetes cukorhelyettesítők, pl. a valódi méz vagy a melasz (a répa- vagy nádcukor gyártás mellékterméke) használata javasolt, de ezek is csak nagyon kis mennyiségben. Az asztali só kifehérítésére vegyszereket használnak. Jobb megoldás a tengeri só . 
Elárulom, nagyon édesszájú vagyok, és már több évvel ezelőtt elgondolkodtam azon, hogy mi lenne velem, ha cukorbeteggé válnék. Ezért lecseréltem a cukrot nyírfacukorra, de nagyon jó növényi alapú cukorhelyettesítő a stevia is. Ha érdekel a cikk, olvasd el ezt is: A nyírfacukornak köszönhetem, hogy leszoktam a cukorról! 
A tengeri só is nagyon jó, én a bolti sót 
tiszta sóra, himalája és parajdi sóra  cseréltem.
 

b. A tej a szervezetet nyálkaképződésre serkenti, különösen a gyomor-bél traktusban. A nyálka táplálja a daganatokat. A tej megvonásával, esetleg helyette édesítőszer-mentes szójatej fogyasztásával a ráksejtek éhezni kényszerülnek. 
Készíts növényi tejeket vagy szerezz be egy növényi tej főző készüléket! Hamarosan ezt is bemutatom, addig is nézd meg, hogyan készíthetsz például tejet kókuszreszelékből: Hogyan készíts kókusztejet házilag! 

c. A ráksejtek virulnak savas környezetben. A hús alapú étrend savas, és ezért jobb, ha marha és sertéshús helyett inkább halakat és kis mennyiségben csirkét fogyasztunk. A húsok vágóállat-antibiotikumokat, növekedési hormonokat és parazitákat is tartalmazhatnak, amelyek mindegyike ártalmas, különösen a rákban szenvedők számára. 

d. A 80% friss zöldségeket, zöldségleveket, teljes kiőrlésű gabonát, magvakat, csonthéjasokat (dió, mogyoró stb.) és gyümölcsöket tartalmazó étrend segít a szervezetet átállítani lúgos kémhatású környezetté. Az étrend mintegy 20%-a állhat főtt ételekből, köztük a babot is tartalmazó ételekből. A friss zöldséglevek biztosítják az élő enzimeket, amelyek könnyen felszívódnak, és 15 percen belül eljutnak a sejtek szintjére, hogy táplálják és erősítsék az egészséges sejtek növekedését. Az egészséges sejtek építéséhez szükséges élő enzimek bevitele érdekében próbáljon friss zöldségből készült leveket fogyasztani (mindenféle zöldségből, ideértve a babcsírát is!). Azon kívül, naponta két-három alkalommal fogyasszon nyers zöldségeket is. Az enzimek már 40 Celsius fokon elpusztulnak. 

 

e. Kerülje a kávét, teát és a csokoládét, mert ezeknek magas a koffeintartalma. A zöld tea jobb, és rákellenes hatású. 
Víz! Csak tisztított, szűrt vizet fogyasszunk, hogy elkerüljük az ismert toxinokkal és nehézfémekkel szennyezett csapvíz bejutását a szervezetünkbe. A desztillált víz savas, ezért tanácsos kerülni. Lugos víz segíti a szervezetet. 
A kávé mértékletes fogyasztása javasolt, ha teázunk az legyen inkább szálas gyógytea és ne filteres, mert ezek nagyon gyenge minőségűek és főként aromákat tartalmaznak. 
A csapvíz Magyarország legnagyobb területén fogyasztásra alkalmatlan, ezért javasolt a vízszűrő berendezések (körültekintő) beszerzése.

A desztillált vízről megoszlanak a vélemények, én pont az ellenkezőjét ismerem, mint amit a cikk ír. A desztillált víz beszerzése nehézkes, a készülékek elég drágák. Mivel maga a desztillált víz színtiszta H2O,  nem tartalmaz semmiféle ásványi sókat - melyre véleményem szerint szükségünk van - így én a víztisztító készülék mellett döntöttem.


12. A húsokban lévő fehérje megemésztése nehéz, amihez a szervezetnek rengeteg emésztőenzimre van szüksége. A belekben maradó emésztetlen hús romlásnak indul, és további mérgező anyagok lerakódását okozza. 

13. A daganatsejtek falát erős fehérjeréteg fedi. A húsevéstől való tartózkodás vagy kevesebb hús fogyasztása több enzimet szabadít fel, amelyek megtámadják a ráksejtek falát, ezzel lehetővé teszik a szervezetben lévő ölősejtek számára, hogy a rákos sejteket elpusztíthassák.

 

14. Egyes táplálék kiegészítők felsorakoznak az immunrendszerben (IP6, Florssence, Essiac,antioxidánsok, vitaminok, ásványi anyagok, esszenciális zsírsavak - EFA-k - stb.), hogy lehetővé tegyék a szervezet saját ölősejtjei számára a rákos sejtek elpusztítását. Más táplálék kiegészítők, mint pl. az E-vitamin köztudottan apoptosist (programozott sejthalált) okoznak, ami a szervezetünknek a normális eljárása arra, hogy megszabaduljon a sérült, nemkívánatos vagy felesleges sejtektől. 
Tévhit, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű vitaminokat táplálkozás során be tudjuk vinni, ezért az táplálékkiegészítők formájában pótolnunk kell! Inkább vásárolj ma több táplálékkiegészítőt, minthogy a majdani nyugdíjadat a gyógyszergyárak élvezzék! 
Ezek a táplálékkiegészítők sokkal olcsóbbak, mint a gyógyszerek, mellékhatásuk általában nincs!
 

15. A rák a szellem, a test és a lélek betegsége. A proaktiv és pozitív szellemiség segít a rák ellen harcolóknak, hogy túlélőkké válhassanak. A düh, a megbocsátásra való képtelenség, valamint az elkeseredettség a szervezetünket a stresszel teli, savas környezetté teszi. 
Tanuljunk meg szeretet-teljes, megbocsátó lelkületű emberré válni. Tanuljunk meg lazítani és az életet élvezni. 

16. A ráksejtek oxigén dús környezetben nem tudnak burjánzani. A napi rendszeres testmozgás és a mély lélegzetvétel segít több oxigént eljuttatni a sejtek szintjére. Az oxigénterápia is egy olyan eszköz, ami bevethető a ráksejtek elpusztítására.

Végül még néhány praktikus tanács:

- Ne használjunk műanyag edényt a mikróban. 
- Ne tegyünk műanyag fóliában ételt a mikróba. 
- Ne tegyünk műanyag palackban vizet a hűtőbe - üvegben tároljuk !
 Ezeket a Johns Hopkins Egyetem/Kutatóintézet a közelmúltban tette közzé a hírlevelei útján. A dioxin-tartalmú vegyszerek rákkeltő hatásúak , elsősorban mellrákot okoznak. A dioxinok rendkívül mérgezőek az emberi testsejtek számára. 


Ne tegyünk vízzel telt műanyag palackot a fagyasztóba, mivel a műanyagból dioxinok szabadulnak fel. Nemrégen Dr. Edward Fujimoto, a Cast le Kórház Wellness Program Managere egy TV program keretében magyarázta el ezt az egészségügyi kockázatot. Ismertette a dioxinok veszélyességét és azok ártalmait az emberek számára. 

Azt mondta, nem szabad mikróban ételt melegíteni műanyag edényben. 

Ez fokozottan igaz a zsiradékot tartalmazó élelmiszerekre. A zsiradék, a hőhatás és a műanyag kombinációja dioxint szabadít fel, ami bejut az élelmiszerbe, majd végül a szervezetünk sejtjeibe. 
Azt javasolta, hogy használjunk műanyag helyett üveg- vagy kerámia edényeket az ételek melegítéséhez. Ugyanaz lesz a végeredmény, csak dioxin nélkül. Tehát a félkészen kapható TV-vacsorákat, leveseket stb. át kell tenni a csomagolásból valamilyen más edénybe. A papír nem rossz, csakhogy nem tudjuk, mit tartalmaz a papír. Biztonságosabb, ha üveget használunk. 

A mikrohullámú sütőről is lehet olvasni sok rosszat, főként a cikkben leírtak miatt, de van egy olyan tulajdonsága is, hogy a mikrohullám megöli az ételt, és az tovább már nem éltet. Ezért a lehető legkevesebb alkalommal használd, csak melegítésre és csak üveg vagy porcelán edényben! 

Elmondta, hogy nemrégen egyes gyorséttermek áttértek a papíredények használatára styofoam helyett. Ennek az egyik oka a dioxin-probléma volt. Azon kívül a műanyag fóliák ugyanilyen veszélyesek, ha a mikróban főzött ételt ilyennel fedjük le. Amint az étel forrni kezd, a nagy hő hatására a mérgező anyagok kiolvadnak a csomagolóanyagból, és belecsepegnek az ételbe. Takarják le az ételt papírtörölközővel inkább." 
Forrás: http://www.hopkinsmedicine.org/ és www.tiensgyarmat.hu