Amikor már lemondtak róla onkológusai

Amikor júniusban elhagyták a kórházat, Marilyn Broomernek azt mondták, hogy a  rosszindulatú pleuralis mesotheliómában szenvedő férjét: James-t, már abba a kórházi részbe kellene szállítani, ahol a lehető legkényelmesebben töltheti el hátralévő pár hetét.

Ez a házaspár azonban szerencsére nem hallgatott az orvosokra, vagyis nem volt hajlandó elfogadni tanácsaikat, mert a korábbi kemoterápiás kezelésbe James majdnem belehalt.

Inkább étrendváltozást választottak.

A Broomer család a Budwig protokoll szerinti radikális étrendbeli változást vezetett be, amely egy speciális olaj-fehérje keveréken alapul, hidegen sajtolt lenmagolajat és túrót is tartalmazva. Ez a keverék biztosítja a szükséges omega-3 zsírsavak keverékét a sejtek méregtelenítésére, oxigénnel való feltöltésére és az optimális sejtfunkció elérésére.

Ez pedig James Broomer esetében csodálatosan működött.

“Amikor elhagyta a kórházat, orvosai arról beszéltek, hogy hospice ellátásban kellene részesülnie- ez olyan ellátás, amelyen csak a haldoklók vesznek részt azért, hogy megkönnnyítsék utolsó napjaikat- meséli Marilyn immáron otthonról, Ottawából (Ontario, Kanada).  ”Azt mondtam akkor, hogy nem, nem, nem. Nem fogadom el. Kell, hogy legyen valami más megoldás is! Nem voltunk hajlandóak feladni a harcot. Nem tudom pontosan, hogy ez a kezelési forma miért működik, vagy hogy mennyi ideig fog működni, de figyelemre méltó, hogy James most is milyen jól van. Tegnap is kiment, hogy havat lapátoljon el a kocsibejáróról. “

A 74 éves James Broomer tolószékben, oxigénpalackkal jött haza a kórházból, tüdejében “PleurX” katéterrel (hogy rendszeresen leürüljön a folyadék a tüdejéből) és veséi is alig működtek. Ezt viszont ma már nem mondaná meg senki.

Az ezt követő néhány hónapban a tolószék járókeretté vált, majd a sétabot funkcióját töltötte be, végül pedig teljesen haszontalanná vált. A katéter már a múlté, mert James tüdeje 95 százalékos kapacitással működik, nyoma sincs benne folyadéknak. Visszanyerte korábbi súlyát is. A kemoterápia alatt több mint 40 kg-ot fogyott. Arca és megjelenése visszatért a normális kerékvágásba. A nővér pedig, aki korábban pár naponta járt vizsgálni őt, már nem jön otthonukba többé.

“A mesotheliomától nem lehet örökre megszabadulni, de a daganatok méretét lehetséges csökkenteni, vagy teljesen minimalizálni”- magyarázza Marilyn. ”Tudom, hogy valami nagyon jó történt azóta, hogy rátértünk erre a diétára. A legtöbb orvos tényleg nem ismeri eléggé a táplálkozás, étrendkiegészítők és a természetes folyamatok hatásait. A legtöbb ember még mindig a hagyományos orvoslás útvonalát választja. És az elején mi is azzal kezdtük, csak nem működött! Az embereknek meg kell érteniük, hogy más megoldások is lehetnek. “
2011-ben diagnosztizálták rákkal először

James Broomert 2011 júliusában diagnosztizálták pleurális mesotheliomával, de előrehaladott állapota miatt a műtéti lehetőség fel sem merülhetett. A szokásos kemoterápia nem tett mást, csak bosszantó mellékhatásokat okozott.

2012 elején áttért a gemcitabin nevű gyógyszerre, amely lefelé tartó spirál szerű drámai fogyást és többszörös vérátömlesztést hozott magával, mert a fehérvérsejtek és a vérlemezkék száma veszélyesen alacsony szintet ütött meg. Légzése leromlott, tüdeje megtelt folyadékkal.

“Azt mondták az orvosok, hogy nincs semmi más, amit  tehetnének érte”- emlékezett vissza Marilyn. ”Nem hitték, hogy sokkal tovább fog élni. Mi veszíteni valónk van azzal, hogy megpróbáljuk ezt a diétát?- kérdezte magától Marilyn. “Minden este, miután a kórházból hazatért, válaszokat kerestem az interneten. Ennek volt értelme. Ezért akartam hazahozni őt. “
A Budwig diéta

Marilyn rátalált az ú.n. Budwig rákellenes étrend leírására. Az ötlet először 1953-ban fogant meg Johanna Budwig, egy német biokémikus fejében. Budwig, aki 2003-ban hunyt el, azt állította, hogy ezzel az étrenddel drámai módon csökkennek a daganatok, sőt néha még azok teljes eltünése is megfigyelhető.

A lenmagolaj / túró keverékén kívül, a diéta sok gyümölcsöt, zöldséget és rostanyagot tartalmaz, valamint kerüli az összes feldolgozott élelmiszert, a legtöbb húst, cukrot, hidrogénezett olajokat, a vajat és a margarint.

Naponta kétszer Marilyn fél liter lenmagolaj/túró keveréket készít, amit tetszőleges számú gyümölccsel, bogyós gyümölccsel és zöldséggel kever.

A reggeli általában egy tál főtt zabkása vagy főtt zab, gyümölccsel és mandulatejjel. Az ebéd teljes kiőrlésű kenyérből készült szendvics, sok zöldséggel és egy kis csirkével vagy hallal. A vacsora még több zöldségből, kis csirke, pulyka vagy hal húsból és gyümölcsből áll.

Minden nap bevesz egy étrendkiegészítőt is, ami több mint 30 különböző gyümölcs és zöldség keverékét tartalmazza. Ezek a: káposzta, bodza, zeller, kelbimbó, sárgarépa, cékla, árpafű, lucerna, szója rost és egy japán hínár keverék.

“Valami működik!”- mondta Marilyn. ”A daganatok mostanra már vagy eltűntek, vagy regresszálódtak (szunnyadó állapotba húzódtak vissza), és nem termelnek folyadékot többé. James lépcsőzik, rövid sétákat tesz és egy csomó olyan dolgot csinál, amiről ezelőtt még álmodni sem tudott. Saját lányunk is sokszor hitetlenkedve néz az édesapjára, hogy az mennyivel jobban néz ki. “-teszi hozzá Marilyn.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Bloomer családban valaki rákban betegedett volna meg. Lányuknál négy évvel ezelőtt mellrákot diagnosztizáltak, amit több műtét és kemoterápiás kezelés követett. Még mindig nagyon sűrűn kell ellenőrző vizsgálatra járnia.

“Átéltem már ezt a lányommal, és tanultam belőle- tette hozzá Marilyn- és beismeri: “Azt gondolom, hogy az onkológusok nem értik teljesen egészen ezt a betegséget. Amikor úgy döntenek, hogy már nem tehetnek semmi mást, akkor érzi magát teljesen elveszettnek az ember. Nos, velünk ez megtörtént! Szerencsések voltunk viszont abban, hogy találtunk valami olyan megoldást, ami számunkra működött. Egyébként nem tudom, mi történt volna. “

/Forrás:Natúrahírek/