Ami a legtöbb orvosi diagnózisból, gyógyszerreklámból és új diéta irányzatból kimaradt, és az iskolában is elfelejtették megtanítani.

Miért hallgatnak a tankönyvek arról, mi kell a hosszú és egészséges élethez és miért tanulunk biológia órán olyan fölösleges dolgokról, mint az ostoros moszatok törzsei? Ez már maga egy érdekes és elgondolkodtató kérdés, de most inkább beszéljünk a hosszú és egészséges élet egyik titkáról, ha nem az egyik legnagyobbról.

Tény, hogy a vízivás és a betegségek összefüggnek! Hogyan? Az amerikai Robert Morris kutatása szerint azok, akik 40 évig klóros vizet fogyasztottak, 70 %-kal nagyobb eséllyel betegszenek meg rákban, mint azok, akik klórmentes vizet ittak. Emellett tudnunk kell, hogy megfelelő mennyiségű tiszta víz bevitele képes csökkenteni bizonyos rákos betegségek kockázatát, úgymint a vastagbélrák, hólyagrák és mellrák, illetve csökkentheti az ízületi fájdalmakat és a hátfájást is. Ha nem iszunk elég vizet, az növeli az agyvérzés és szívinfarktus kockázatát is.

Bár fontosabb az ostoros moszatok törzseinél, mégis elhallgatott tény, hogy valójában azon betegségek sora nagyon hosszú, amelyek a társadalom általános szomjazásával állnak összefüggésben: ráncos bőr, szájszárazság, fejfájás, szapora szívdobogás, gyengeség, zavartság, depresszió, csökkent teljesítmény és ítélőképesség, stressz, magas vérnyomás, asztma, allergia, szédülés, hányás, izomgörcsök, meghízás stb.

Több modern gondolkodású orvos állítja a következőt: „Ön nem beteg, hanem szomjas!”. Valóban nagyon keveset iszunk és ebben a médiának is felelőssége van a rengeteg gyógyszerreklámmal és az üdítőitalok dömpingjével.

Továbbá fontos tudnivaló, hogy idősebb- illetve csecsemőkorban az emberek kevésbé érzik a szomjúságot, ezért esetükben nagyobb a kiszáradás veszélye. Mivel a gyermekek és idősek szomjúságérzete késve jelentkezik, így nem veszik észre, hogy már súlyosan kiszáradtak.

Hány és hány nyugdíjas szedi teljesen feleslegesen gyógyszerek armadáját olyan tünetek eltussolására, amik csak a kiszáradás jelei, mint például vérnyomás problémák?

Az elhízás korunk egyik népbetegsége. Sok embernek mégis hiányzó adat, hogy a tiszta víz bőséges fogyasztása segít fenntartani az egészséges testsúlyt, mert szabályozza az étvágyat és az anyagcserét, illetve kiöblíti a szervezetéből a salakanyagokat, amik betegségeket és elhízást okozhatnak. A víz segíti az emésztési folyamatokat és megelőzi a székrekedést is, ezért diéta estén a bőséges tiszta víz fogyasztása legyen az első!

És egy kis ellenreklám az üdítőóriásoknak:


A cukrozott üdítők különösen rossz folyadékok, de a cukormentes, “light” kompozíciók még rosszabbak, mivel általában szintetikus édesítőszerrel (aszpartam), aromákkal, színezékekkel és tartósítószerekkel készülnek, amelyek jó eséllyel rákkeltőek. Ez utóbbi szempontból az energiaitalok viszik el a pálmát.

Amerikában, de mostanra már hazánkban sem ritka a néhány éves, rákos, cukorbeteg vagy mentálisan zavart kisgyermek. Az ilyen esetek tüzetesebb vizsgálata kimutatta, hogy ezek a gyermekek nagyon sok üdítőt és édességet fogyasztottak és nagyon kevés tiszta vizet ittak. Vajon a reklámok vagy a szülők hibáztathatók?

Mikor igyunk tiszta vizet és mennyit?

• 2 pohár víz ébredés után segít aktivizálni a belső szerveket.

• 1 pohár víz 30 perccel étkezés előtt segíti az emésztést.

• 1 pohár víz fürdés előtt segít csökkenteni a vérnyomást.

• 1 pohár víz lefekvés előtt segít elkerülni a szélütést és a szívrohamot.

• Napközben több pohár víz segít egészségesnek és frissnek maradni.(Forrás: Natúrahírek)