5 érv a kávé mellett

A korábbi nézetekkel szemben a kávénak egyedülálló tulajdonságai miatt igen sok előnye van, bár egyeseknél szorongást és álmatlanságot okozhat. A kávéfogyasztásnál is fontos a mértékletesség, a napi hármat ne lépük túl! Jómagam imádom a kávét, naponta 2 (ritkán 3) alkalommal iszom, szerintem ez a legideálisabb mennyiség. És bizonyítottan jótékony hatásai vannak, ezért nyugdtan fogyaszthatja az is, aki eddig azt hitte, hogy valamiért káros lehet...

Véd a ráksejtek okozta károsodástól
Régebben az volt a vélekedés, hogy a kávé rákot okoz, ma azonban egyre több a bizonyíték arra, hogy éppenséggel véd egyes rákfajták ellen. Több vizsgálat is felfedezett kapcsolatot a kávéfogyasztás és a máj-, prosztata-, vastag- és végbélrák, valamint a szájüregi és a nyelőcsőrák lecsökkent kockázata között. Ennek oka az lehet, hogy a kávéban sok az antioxidáns és a gyulladáscsökkentő vegyület.

Csökkenti a 2. típusú diabétesz kockázatát
Az UCLA kutatói szerint azoknál a posztmenopauzás nőknél, akik napi legalább négy csésze kávét isznak, 50 százaléknál kisebb a valószínűsége a 2. típusú diabétesz kialakulásának, mint a kávét nem ivóknál. Minden további csésze kávé 7 százalékkal csökkenti a diabétesz kockázatát, állítják ausztrál kutatók. A kávé fokozza a szervezet glükóz-toleranciáját, mert felgyorsítja az anyagcserét. Mindenesetre legyünk mértékletesek!

Csökkentheti az elbutulás kockázatát
A tudósok még mindig nem tudják pontosan, mi az Alzheimer-betegségnél megfigyelhető agyi elváltozások oka, de egyre többet tudnak meg a demencia kockázati tényezőiről. Kiderült, hogy kávéfogyasztással ez a kockázat csökkenthető. A kutatók szerint a koffein antioxidáns tulajdonságainak lehet itt szerepe. Az már ismert, hogy a kávéfogyasztás véd a 2. típusú diabétesz ellen, mely fokozza a demencia rizikóját. Lehetséges azonban az is, hogy a kávéivóknak egyszerűen több az energiájuk és többet mozognak, ami szintén véd az elbutulás ellen. Az aktív, egészséges életmód a legtöbb betegség kockázatát csökkenti, úgyhogy mindenképpen táplálkozz egészségesen és mozogj sokat!

Véd a Parkinson-betegség ellen
Férfiak esetében igaz lehet a fenti állítás; a kávét nem ivókkal szemben azoknál, akik napi 2-3 kávét isznak, a betegség kockázata 25 százalékkal csökken. A vizsgálatok során nőknél nem bizonyult kimutathatónak ez a kapcsolat. A kutatók szerint a folyamatban a genetikának lehet szerepe, azok, akik a GRIN2A gén bizonyos típusát hordozzák, védettebbek a betegség ellen.

A kávé a depresszió kockázatát is csökkenti
A Harvard egyetem kutatóinak vizsgálata szerint a hosszú távú kávéfogyasztás csökkenti a depresszió kockázatát. A napi 4 vagy annál több csésze kávét ivóknál a depresszió rizikója 20 százalékkal csökken. Finn kutatók hasonló hatást tapasztaltak az öngyilkossággal kapcsolatban is.

/Forrás: Énportál/